Az emberiséget mindig is foglalkoztatta, hogy mi vár ránk a halál után. Vajon teljesen megszűnünk létezni? Egy másik dimenzióba kerülünk? Vagy egy új testben születünk újjá? A reinkarnáció gondolata sokak számára reményt ad: lehetőséget kínál arra, hogy jobb emberként térjünk vissza, hogy kijavítsuk hibáinkat. De vajon tényleg így működik?
Miért hisznek sokan a reinkarnációban?
A világ számos kultúrájában és vallásában jelen van az újjászületés hite. Egyesek szerint ez az élet körforgásának természetes része, amelyben a karma – a tetteink következménye – határozza meg, milyen életet kapunk legközelebb. Nem véletlen, hogy Nyugaton is egyre többen vonzódnak ehhez az elképzeléshez: egy új esély, egyfajta kozmikus igazságszolgáltatás ígéretét hordozza.
De ha a reinkarnáció valóban lehetőséget ad a fejlődésre, miért nem emlékszünk az előző életeinkre? Hogyan tanulhatunk hibáinkból, ha semmire sem emlékszünk? És ha a karma valóban mindenki számára igazságot szolgáltat, miért léteznek ártatlan szenvedők a világban?
A karma kegyetlen igazsága
Első pillantásra a karma törvénye igazságosnak tűnhet: mindenki azt kapja, amit megérdemel. De ha ezt következetesen alkalmazzuk, azt kellene mondanunk, hogy egy balesetben megsérült gyermek, egy nyomorban élő ember vagy egy tragédiát átélt család mind „megérdemelte” a sorsát. Ez viszont ellentmond annak az erkölcsi érzékünknek, amely együttérzésre és segítségnyújtásra ösztönöz bennünket.
Van kiút a körforgásból?
Ha a reinkarnáció és a karma nem kínál valódi megoldást a halál és az igazságosság kérdésére, akkor van más lehetőség? Jézus Krisztus egy teljesen eltérő választ adott: nem azt tanította, hogy életek során át kell dolgoznunk a hibáinkon, hanem azt, hogy Isten megbocsátást kínál azoknak, akik elfogadják. Nem egy vég nélküli körforgást ígért, hanem egy egyszeri életet, amely után nem a tetteink szerint kapunk sorsot, hanem kegyelemből nyerhetünk örök életet.
Amikor Jézus a kereszten függött, mellette egy bűnöző volt, aki beismerte hibáit és arra kérte Jézust, emlékezzen meg róla. Jézus válasza nem az volt, hogy majd egy következő életben kijavíthatja a hibáit, hanem: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lukács 23:43)
Ez radikálisan más üzenet, mint a karma: nem arról szól, hogy elkerülhetetlenül viseljük tetteink következményeit, hanem hogy van egy út, amely kegyelmet és valódi reményt ad.
Te mit gondolsz? Lehetséges, hogy nem a saját tetteink határozzák meg végső sorsunkat, hanem valami sokkal nagyobb és kegyelmesebb?
